Táncforgatag Szarvas Minősítő
EZÜST MINŐSÍTÉS SZARVASON! ,Szlovák Táncforgatag" Először rendezték meg a Szlovák Közművelődési Központ rendezésében és az Országos Szlovák Önkormányzat támogatásával, "Táncforgatag" címmel azt a szlovák néptánc találkozót, amire hazai szlovák hagyományőrző csoportokat és táncegyütteseket hívtak meg. A találkozónak a Vajda Péter Művelődési Központ adott otthont, célja elsősorban, a hazai szlovák tánchagyományok bemutatása és a résztvevő csoportok zsűri által történő minősítése, szakmai segítése volt. Az előbb említett két kategóriában 10-15 perces produkciókkal nevezhettek a résztvevők. Értékelési szempontok között a táncfolklorisztika hitelessége, az előadásmód, a koreográfia, a színpadi megjelenés és az ének és zene szerepelt. Az együtteseket olyan zenekarok kísérték, mint a Szarvason már hosszú ideje ismert és szeretett Galga Zenekar is. A fődíjat az Országos Szlovák Önkormányzat biztosította, amiben a nyertesnek fedezi a részvételét egy hazai és egy szlovákiai fesztiválon. A zsűri tagjai: dr Felföldi László egyetemi tanár, néprajzkutató Pál Lajos zenész, folklorista Csasztvan András, valamint a Pozsonyi Állami Népi Együttes vezetője. A Furmicska Néptánc Egyesület táncosai is részt vettek a versenyen, Csömört képviselve. A 2006. februártól működő csoport teljesítményét Ezüst fokozattal jutalmazta a zsűri. A neves szakmai zsűri az autentikus népviseletben történő előadást, Külön Díjjal jutalmazta! Az értékelés során hangsúlyt kapott, az igen alapos gyűjtő munka, látható eredménye, mellyel a "Csömöri Keresztelő " a régmúlt hagyományai alapján elevenedett meg a színpadon. Magyar Televízió a csömöri Hagyományőrző csoport műsorát azzal díjazza,hogy felvételt készít a Furmicska Néptánc Egyesület ’Csömöri Keresztelő’ című koreográfiáról. Szabó Erzsébet, a Furmicska Néptánc Egyesület elnöke, ezúton szeretné megköszönni azoknak a munkáját, akik a produkció sikeréhez hozzájárultak. Furmicska, a Malá Furmicska és a Báló Lipót népdalkör tagjainak, valamint a népviselet restaurálásában,méretre igazításában segédkezőknek: Sziron Olivérné,Horváthné Szántó Mária és Tihanyi Ferencné. Az ünnep hiteles bemutatása érdekében házi készítésű csömöri sütemények készültek, köszönöm Pásztor Bélánénak, Persek Lajosnénak és Liska Gyulánénak az általuk felajánlott süteményt. A Szlovák Ház hagyományőrző csoportja, a rangos versenyen való eredményes szerepléssel is, Csömör hagyományait, nemzetiségi kultúráját népszerűsítette.