Szüreti mulatság 2015
Idén huszonkettedik alkalommal választottak szüreti bíró párt a Csömöriek. A nap fénypontja az volt, amikor a bíró pár átvette a falu vezetését erre a napra. Idén a megbízólevelet Darvas György és felesége vette át. A bíró pár idén is a csodálatos, egyedülálló csömöri népviseletben mutatkozott be a közönség előtt.
A két órás folklór műsor keretében léptek fel a helyi és meghívott néptánc és hagyományőrző csoportok, köztük a Furmicska Néptánc Egyesület táncosai és Hagyományőrző Népdalköre, valamint a Csicsörke Néptánc Csoport, a Tiszta Forrás Népdalkör és a Báló Lipót Kulturális Egyesület
A műsor után hirdették ki a reggel óta zajló főzőverseny eredményeit.
A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatra, valamint a Szlovák Ház hagyományőrző csoportjaira és a családtagokra nagyon sok feladat hárult, hiszen Szabó Erzsébet vezetésével nemcsak a hagyományőrzőket, hanem a bírónét is fel kellett öltöztetni népviseletbe. A készülődéssel párhuzamosan a falu főterén települt a hangulatos „tót konyha”, ahol a polgármester úr kérésének megfelelően már reggeltől kóstolhatták a vendégek a hagyományos tót ételeket. Az idei sláger a görhöny mellett a sztrapacska volt.