Keresztút - Csömör
Március 25-én este 7 órától „csömöri keresztút” elnevezéssel fáklyás menetet szerveztek Csömörön, a Kálvária-dombi stációk útján. A mintegy kétszáz hívő részvételével zajló bensőséges eseményt egy viszonylag kis létszámú, mindössze hat fős cursillós csoport szervezte, amely közösség csömöriekből és a környéken élő katolikusokból áll. A szervezők idén másodszor várták a híveket erre a különös estére, hogy sötétedés után gyertyákkal és fáklyákkal közösen járják végig a jézusi keresztutat. Most éppen a Katolikus Egyház ünneprendjében Jézus fogantatásának (Gyümölcsoltó Boldogasszony) napjára esett ez az alkalom, így a szervezők a keresztutat a „meg nem született magzatokért”, illetve minden családért ajánlották.
A menet végigvonult a keresztekig vezető, szépen kialakított útvonalon, s közben megálltak minden stációnál, ahol mindig más, ott a helyszínen kijelölt „laikus” résztvevő olvasott fel rövid gondolatokat. A stációk között egyversszakos énekek, a gondolatok végén felváltva a Miatyánk, illetve az Üdvözlégy imádságok hangzottak el. A menet élén Görbe József plébános ment, ám ő csak a „végállomásnál”, a kereszteknél mondott rövid áhítatot
A felvonuláson részt vett egy, az alkalomhoz illően sötét színű csömöri népviseletbe öltözött kisebb csoport Szabó Erzsébet, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnökének vezetésével, de nagyon sokan jöttek a környező településekről és a fővárosból is.