Bemutatkozás
Férjemmel 20 éve költöztünk Csömörre, az első pillanattól úgy éreztük, hazaérkeztünk, ma már igazi csömöriekként élünk és gondolkodunk.
A helyi tót nyelvjárással, hagyományokkal és a gyönyörű népviselettel már ittlétünk kezdetén megismerkedtem, de a Szlovák Házban folyó szerteágazó munkával való kapcsolatom unokáim révén vált egyre szorosabbá. A gyerekek az óvodában szlovák nemzetiségi csoportban ismerkedhetnek meg a nyelvvel, a helyi hagyományokkal és már megteszik az első lépéseket a 2010-ben létrehozott Malá Furmicska gyermek néptánc egyesületben is. A szlovák ház közösségében eltöltött egyre több idő során láttam és szinte észrevehetetlenül megszerettem azt a munkát, amelyet Horváthné Szántó Mária végez az egyedülálló csömöri népviselet felújításánál, gondozásánál, valamint a táncosok kiszolgálásakor a fellépésekor. Ma már nekem is elképzelhetetlen, hogy ne legyek ott, ne vállaljam a sok, de rengeteg örömet adó munkát.
Ettől a tanévtől kezdve feladatom lett az iskolával való folyamatos kapcsolattartás, a gyerekek, szülők, valamint a pedagógusok közötti jó kapcsolat kialakítása, szorosabbá tétele.