Fáklyás felvonulás 2018.11.01
Mindenszentek alkalmából idén nyolcadik éve emlékeztünk Pásztor Mária sírjánál Őseinkre. Ezen a napon útnak indulnak fáklyák, lámpások és énekek kíséretében a tót hagyományőrzők, és minden érdeklődő, hogy tiszteletüket tegyék a csömöri temetőben.
Minden évben a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, a Furmicska és a Malá Furmicska Néptánc Egyesület két képviselője helyezi el a megemlékezés virágait Pásztor Mária nyughelyén. Csömör tiszteletbeli karnagya, Takács László évről-évre osztja meg velünk az ünnephez kapcsolódó gondolatait. A Hagyományőrző csoport tagjai versekkel és az ünnepet bemutató szokásokkal (szlovákul és magyarul) tették ez évben is meghitté az estét.
Nyolc éve Szeder Mihály fedezte fel ezt a nyughelyet. Mivel tudta, hogy már keresgélünk a temetőbe azonnal jelezte felénk. Hatalmas köszönettel tartozunk Skrvanek Feri bácsinak, hogy megőrizték családi sírkövüket eredeti állapotban. Idén is gyertyát gyújtottunk Szeder Mihály és Balázs Sándor emlékére is, aki sajnos elsőként távozott csoportunkból.
A megemlékezés végén visszatérve Csömöri Tót Hagyományaink Házához szerény fogadásra invitáltunk minden jelenlévőt. (Takács Fanni Bernadett)
FB_IMG_1541516443874
FB_IMG_1541516446044
FB_IMG_1541516452266
FB_IMG_1541516455270
FB_IMG_1541516460885
FB_IMG_1541516463472
FB_IMG_1541516466270
FB_IMG_1541516469301
FB_IMG_1541516474222
FB_IMG_1541516477623
FB_IMG_1541516482772
FB_IMG_1541516485107
FB_IMG_1541516487369
FB_IMG_1541516490761
FB_IMG_1541516505826
FB_IMG_1541516508257
FB_IMG_1541516510484
FB_IMG_1541516512873
FB_IMG_1541516515165
FB_IMG_1541516517723
FB_IMG_1541516522588
FB_IMG_1541516525049
FB_IMG_1541516527278
FB_IMG_1541516531490
FB_IMG_1541516534095
FB_IMG_1541516536933
FB_IMG_1541516539411
FB_IMG_1541516541989
FB_IMG_1541516544763
FB_IMG_1541516548511
FB_IMG_1541516551002
FB_IMG_1541516553802
FB_IMG_1541516556045
FB_IMG_1541516558955
FB_IMG_1541516561348
FB_IMG_1541516563473
/36
FB_IMG_1541516443874
FB_IMG_1541516446044
FB_IMG_1541516452266
FB_IMG_1541516455270
FB_IMG_1541516460885
FB_IMG_1541516463472
FB_IMG_1541516466270
FB_IMG_1541516469301
FB_IMG_1541516474222
FB_IMG_1541516477623
FB_IMG_1541516482772
FB_IMG_1541516485107
FB_IMG_1541516487369
FB_IMG_1541516490761
FB_IMG_1541516505826
FB_IMG_1541516508257
FB_IMG_1541516510484
FB_IMG_1541516512873
FB_IMG_1541516515165
FB_IMG_1541516517723
FB_IMG_1541516522588
FB_IMG_1541516525049
FB_IMG_1541516527278
FB_IMG_1541516531490
FB_IMG_1541516534095
FB_IMG_1541516536933
FB_IMG_1541516539411
FB_IMG_1541516541989
FB_IMG_1541516544763
FB_IMG_1541516548511
FB_IMG_1541516551002
FB_IMG_1541516553802
FB_IMG_1541516556045
FB_IMG_1541516558955
FB_IMG_1541516561348
FB_IMG_1541516563473