A pozsonyi tv (RTVS) forgatása Csömörön 2019.11.14
November 14-én egy héttagú televíziós stáb, Vladimír Chudý rendezővel és Vica Kerekes Szlovák színésznővel látogatta meg Csömörön a Furmicskát, hogy elkészítsék azokat a felvételeket, amelyekben bemutatják az egyesületet Szlovákia közönségének.
A népszerű szlovák, cseh és magyar film színésznő kérdéseket tett fel például, honnan tudtuk, hogy az „Énekel a föld” műsor létezik, miért neveztünk, ki varrja a viseleteket, felléptünk-e már Szlovákiában. Vladimír Chudý rendező többek között azt is akarta tudni, hogy hogyan és mikor próbálnak az együttes tagjai.
Amikor a forgatócsoport megérkezett a Csömöri Tót Hagyományaink Házába, a ház folyamatban lévő rekonstrukciójának látványa köszöntötte őket. Találkoztak az általános iskolás tanulókkal, akik a szlovák nemzetiségi nevelés keretén belül tanulnak szlovákul. A televíziós vendégek a legkisebbekre is kíváncsiak voltak, ezért ellátogattak az óvodába, ahol a szlovák nemzetiségi óvodai csoporttal, Horváth Enikő próbált. Felvették a szlovák motívumok hímzésével tevékenykedő gyermekeket és megnézték csömöri
evangélikus templomot, ahol a népviseletben járó mamikkal is találkozhattak. A falunézést a tánc előtti bemelegítés és tánccsoport próbája követte. A színésznő, Vica azon tűnődött, hogy milyen viseletben táncolják a csoport tagjai a csömöri
táncokat. A furmicska női táncosai intenzíven táncolnak, forognak, mint mindig az előadások során. A viseletük a múlt évszázadokból származnak, régi és eredeti anyagok restaurálásával készültek. A nők korhoz és ünnephez illő viseletet hordanak Szabó Erzsébet szigorú, de gondos szakmai felügyelete alatt. Vicát meglepetésként érte, hogy felpróbálhatta a csömöri népviseletet, az öt keményített fehér alsószoknyával, aztán a táncosok megtáncoltatták. A színésznő először egyedülálló, eredeti viseletet csodálhatta meg, majd szembesült a viselet súlyával is, melyben nem könnyű a mozgás. Ugyanakkor kiderült számára, hogy nemcsak a győzelemért küzdenek a Furmicska tagjai, hanem a versenyre is annak érdekében jelentkeztek, hogy megmutassuk Szlovákiának, hogy mi szlovákok is létezünk Magyarországon, büszkék vagyunk szlovák gyökereinkre, kulturális és folklór örökségünkre.
Bár néhányan „küzdenek” az őseink nyelvével, nem akarjuk elfelejteni, sőt, szeretnénk újraéleszteni.
A forgatócsoporttól a november 29.-i televízió felvételen való találkozó reményében búcsúztunk.